Versek

Betakar 

Hová aranyos hídja vezet, Napragyogás.
Felemelve tekinteted: Híd-látomás.
Tavirózsára megérkezve: Béka-magány,
Teremtőnket meg nem kérdezve: Tavas-talány.
Naphidas tóvízben fürdőzve: Életvizes,
Isten tenyerében rejtőzve: Életjeles.

Napragyogás

Uram, leborulva kérdezem:
Mikor lesz napragyogás az életem?
Meddig élem még a szenvedést,
Mikor lesz a hitemből gyümölcsszedés?

Meddig kell vágyban, reménytelen
Vonszolni magam, s menni ösvényeden?
Lesz még a keskeny út járható?
Lehet még az imám teljes, átható?

S ez az ima mire lesz elég?
Követni Krisztust, már megelégedés?
Amíg hozzád így imádkozom,
Kérdéseimet már nem számlálhatom…

Megérkezem Hozzád, itt vagyok.
Tudtam, hogy megnyugvást csak nálad kapok!
Szomjaztam, mint szarvas, hűs vízre.
Veled maradnék, s kebleden örökre.

Majd aztán indítasz, hogy menjek,
Napragyogást kell, hogy másokban keltsek!
Megáldottad e találkozást,
Lelkem jóllakott, vágyja a változást.

Toporgó

Nem érdemlem, nem, nem, nem.
Rossz vagyok és jó a világ,
Nem érhetem el, el, el…

Ha tudnám, most ki vagyok
Tudtam én rég, de elhagyott
Régi énem, el, el, el.

Amit várok jel, jel, jel
Csodaként a felhőkbe írt
De nem érkezett el, el, el.

Csend

Lelkemre ült a csend szava
Hallgatag és vidám:
Áldásra váró szívem itt
Te lelkedre talált

Hogyan tovább, ezt nem tudom,
Veled vagy nélküled?
Eljött pedig ez alkalom,
S csak Isten menti meg.

Szívemnek vekkere ketyeg,
Az élet megremeg.
Csak Hozzád indulok, s megyek
Amerre út vezet.

Hűs

Ha folyton égni nem lehet,
Mi menti meg majd lelkemet?
Ha folyton vágyni nem lehet,
Mi csitíthatja szívemet?

Folyónak partja vagy nekem,
Egy ének lett az életem.
Csitítsad szomjam szüntelen,
Dalommal ezt üzengetem.

Veled

Karjaidban megpihenni
Aloknyatkor elalélni
Pirkadatkor arcod nézni
A jövőnket megigézni.

Idő

Időből kivált pillanat:
Kezem kezedben ott maradt,
Szemed szememben elmerült,
Lelkem lelkeddel egyesült.

Szertefoszló a gondolat,
Mely engem s téged elszakaszt.
Lélek a létben létezik
S a vekkeróra szétesik.

Idő. Időtlen létező.
Öröklét felől kérdező.
Melyben a lélek elvegyül
Szenvedélyt szít, s könnyet törül.

Üresség

Nézed a messzeséget, hogy közelít.
Érzed, a veszteség mibe menekít.
Mégis tűnődsz a mán, mi nem éltet,
S ki szikrát lehelhetne, nem éled.

Szerelem

Állandó gondolatfolyam, érzésköntösbe bújva,
Hiányát naponta megéled újra s megint újra.
A kedvesnek, ki elképzelt jelened alakja,
Kísértet egy titkos kertben, hová egyre haladna.

Tenger, mi tombol és őrjítő vad viharát éli,
Szellem és test kimerül, s a lélek már nem a régi.
Egyet akarsz csak mélán, lábad is erőtlenül lép:
Érintkezz, ölelkezz némán, vele összeér az ég.

Kijózanodás

Isten járt a kertben, az alma is hamar elgurult,
Meztelenségre ítélet s levéltakaró borult.
Tudni akartad, ami tudva volt, ami ott lapult,
Mi édesnek tűnt e csáberő, az lelkedig hatolt.

Áldás

Ki fogja ezt a kínt, ezt a bűnt neked mulasztani?
Ki képes megbocsáthatatlant hálára váltani?
Ki tölthet ki űrt és szerelmet ki lobbant fel neked?
Ki józanít ki és ki tanít, ha fáj az életed?

Teljesség

Egy lényeg és három személy titka járja át szíved
Gyógyulva és helyreállva, ez a film itt lepereg:
Sérült éned elmenekült, hajótörést szenvedett,
Partot érve, Valaki vár és a parton integet.

 Finom

Finoman érek
Finoman lépek
Finoman Élek
Éltetek,
S  kérek.

Finomat vágysz
Finomat látsz
Finomat érzel
S ha kérlek
Elnézel