kucseraklara@t-online.hu

Esszék

Kucsera Klára:

Amikor a Kép többet ér a Valóságnál.
A Kreatív Kizsákmányolás Etikája Sartre és Camus Fényében.

​A múzsa szerepe az alkotói folyamatban évezredek óta vitatott.

 Az antik hagyományban a múzsa az isteni inspirációt közvetítő szentség volt; a romantikában a művész melletti transzcendens segítőtárs. 

Azonban az egzisztencialista etika fénynél szemlélve a múzsa pozíciója sokszor a szubjektum és a tárgy közötti drámai szakadékot, sőt, a kreatív kizsákmányolás finom, de pusztító formáját rejti.

​I. A Kép Uralkodó Egzisztenciája: Az Esztétikai Menekülés

​A szerelem, ahogy azt bizonyos filozófiai esszék is megfogalmazzák, gyakran egy mágikus képpel kezdődik. Ez a kép nem a valóság teljes komplexitása, hanem az azonnali vágy és ígéret lenyűgöző pillanata. Kierkegaard ezt az esztétikai életstádium jellemzőjének írja le, amely a pillanat intenzitását helyezi a feltétlen etikai felelősség elé.


​Az alkotó (a gyenge akaratú egzisztencialista) a múzsát úgy használja, mint egy külső katalizátort a saját, belsőleg bénult projektjeinek elindításához. A múzsa – a maga friss energiájával, tudásával és szellemi hozzájárulásával – az alkotás motorjává válik. Amikor az alkotó kijelenti, hogy "A vágy magnetizál belülről és nem a valóság kívülről," valójában a múzsa szubjektivitását tagadja, és a múzsát egy eszköznek tekinti a saját belső kielégüléséhez. A Kép (a tiszta, inspiráló ideál) ekkor többet ér a Valóságnál (a múzsa valós élete, bajai és a vele járó felelősség).


II. A Rosszhiszeműség Egzisztenciális Etikája (Sartre)
  

​A kreatív kizsákmányolás Sartre-i gyökere a rosszhiszeműség (mauvaise foi).


​A Múzsa-szerepbe kényszerített személyt az alkotó úgy kezeli, mint egy tárgyat (objet). Miközben a múzsa szabadon dönt (vállalja az idő-, energia- és anyagi ráfordítást), az alkotó szándékosan megtagadja a vele járó partneri felelősséget (a házasság felbontását, az elköteleződést). A „nem szeretlek eléggé” (különösen a múzsa kiszolgáltatottsága idején) nem az érzések hiányának őszinte vallomása, hanem egy intellektuális mentség. Ezzel az alkotó megpróbálja elkerülni a választás súlyát, és a determináló okot (az érzés hiányát) választja a radikális felelősség helyett.


​A nem-felismerés – az alkotói hozzájárulás nyílt elismerésének megtagadása – teszi teljessé a kizsákmányolást. Ha az alkotó elismerné, hogy a művei (a versek, az esszék, a felhalmozott anyagi javak) a múzsa energiájából, idejéből és szelleméből születtek, akkor egzisztenciális adósság alá kerülne, és kénytelen lenne a szubjektumként tekinteni a Múzsára. A nem-felismerés a felelősség gyáva elutasítása.


​III. A Lázadás Tisztessége (Camus)

​A Múzsának, aki felismerte a kizsákmányolás inautentikus természetét, a Camus-i lázadás útját kell választania.


​A lázadás itt nem a válasz visszakövetelése, hanem a méltóság és a tisztelet elvének helyreállítása. A lázadás a függőség tagadása abban a formában, ahogy azt az alkotó elvárta.


​A Határ Meghúzása: Az alkotó felelőtlen, gyerekes viselkedése (az inautentikus lázadás) ellen a Múzsának egy etikai határt kell húznia, amely a saját szabadsága és integritása melletti tiszta kiállás. Ez a határ a teljes kilépés a kapcsolatból, és az, hogy a rendelkezésre álló energiát a saját életprojektjébe fekteti.
 

​Az Esszé Mint Autentikus Tett: 


A megszerzett tudás visszaszívása irodalmi formában (ez az esszé is) a legfőbb lázadás az alkotó kizsákmányolása ellen. 

A Múzsa ezzel elismerteti magát szubjektumként, aki nem csupán inspiráció, hanem egy szabad, felelős Én. 

A lázadás tisztessége abban áll, hogy a Múzsa nem bosszút áll, hanem értelmet teremt a szenvedésben azzal, hogy megfogalmazza annak egzisztenciális gyökereit.


​Az alkotó, aki a kreatív projekteket a partneri felelősség elé helyezi, szabadon választja az inautentikus életet. 


A Múzsának, hogy feloldozza önmagát, a saját autentikus szabadságát kell választania, felmutatva ezzel az alkotónak a valódi etikai ugrás lehetőségét.


A Múzsa így szabadságát, méltóságát, szabad választását, önállóságát, tehát valódi szerepét, visszakapva és etikai felelősségét felismerve, egyfajta kényszerű etikai lázadásának hitét alávetve lehet valódi Múzsa, -azaz Katalizátor, az alkotó Garabonciás Sorsra ítéltetett létében - az alkotó által elérni vágyott, valódi, Belső Igazság Forrásának közvetítője, visszasugarazója, az alkotót a Saját Belső Fényéhez, Forrásához vezetve vissza.


Kirkegaard kegyelemfilozófiáját megvitatva, nem várva vissza a bevételből, sikerből anyagi fizetséget, csak visszaszívni a Múzsasága tárgynak használt inspirációjának energiáját saját Énerejének, Önkifejezésének, Forrástudatának, MAG-tudatának építésére.
 

Üzenet a Forrástól: 

A hit ereje nem a célban van, hanem a feltétlen elindulásban.


Katrén

Fel nem vállalt Múzsa ám:
Nébó-hegy, s nem Kánaán
Sziszüphoszi boldogság
fel-le gördülő rabság.

-KlárInda-
 

                  ***


Kilépés: belépés

Ébredő, nyűtt Múzsaság:
Józsué kap Kánaánt!
Sarjadó ág ős Jessé:
Messiás-törzs nemzetség.

-KlárInda-
 

A Kánaán nem a megérkezés, hanem a feltétlen elindulás szuverén és folyamatos állapota.
 

Készítsd el weboldaladat ingyen!